Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom

Isten hozta honlapunkon!

Imaéjjel

 

Imaéjjelt tartottunk a Vártemplomban, mely eseménybe az idén először kapcsolódott be a vártemplomi ifjúság. A Generális Konvent Ifjúsági Bizottsága kezdeményezésére minden év október 10-én számos helyen megtartják az imaéjjelt, amikor együtt imádkozhatnak a Kárpát-medencei református ifjak.

Este 7 órától egészen éjjel 1 óráig együtt voltunk. Hangulatosabbá téve az imatermet, énekeltünk, az imádkozást és annak formáit megismerve, csoportonként fogalmaztuk meg az imádságainkat. Nyolc állomásos imasétány is berendeztek az ifjak a jelenlévők számára. A szervezők csupán azt a kikötést hagyták meg, hogy pontban éjfélkor imádkozzunk a békességért.

Jó volt megtapasztalni baráti közösségben az imádság erejét, amire nagyon nagy szükségünk van, hiszen közvetlen környezetünkben és azon túl is háború dúlja fel az emberek életét, szakít szét családokat. Reméljük, ez nem folytatódik így tovább. Hisszük, hogy Isten meghallgat bennünket. Bízunk benne, hogy meghallgatásra találtak az elhangzott közös és egyéni imádságaink.