Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom

Isten hozta honlapunkon!

Balatonfenyvesi élményeink

HOGYAN LEHETSZ GYŐZTES?

 

Istennek hála, az idei évben is eljutottunk Balatonfenyvesre, a VII. Kárpát-medencei Magyar Református Ifjúsági Találkozóra. Fiatalokkal, vezetőkkel és azok gyermekeivel együtt 41-en képviselhettük immáron harmadik alkalommal Székelyföldet. Minden évben izgatottan vágunk bele a szervezésbe: vajon sikerül-e anyagi támogatást szerezni, mellyel fedezni tudjuk az 1800 kilométeres útiköltség nagy részét? Vajon lesz-e elegendő jelentkező? Vajon gazdagodni fognak-e hitükben, magyarságtudatukban az ott lévő fiataljaink? És amíg mi aggódunk, Isten csodákkal határos módon mindig kirendeli, hogy a lehető legjobban történjenek a dolgok. 

Az idézett igerész volt az idei találkozó vezérigéje, melyből az ott lévő kb. 300 fiatal – rajtunk kívül még Kárpátaljáról, Délvidékről, Felvidékről, a Partiumból, valamint a helyiek voltak – nap mint nap hallhatta az áhítatok alkalmain keresztül Isten üzenetét. A napi előadások és az utána következő csoportbeszélgetések is erre a témára épültek fel: Mit jelent győztesnek lenni a Biblia szerint? Hogyan harcolhatok Isten oldalán? Lehetek-e Isten győztes gyermeke egyéni életemben, családomban, iskolámban? Hogyan lehetnek győzedelmes az emberi kapcsolataim? Hogyan élhet győztesként egy keresztyén fiatal a 21. században? Hogyan lehetek győztes magyarként? Mit jelent számomra, hogy magyarnak születtem, hogy magyar az anyanyelvem? Hogyan lehetek győztes – református keresztyénként? Miért fontos ragaszkodnunk vallásunkhoz, hogyan lehet ez egy megtartó erő és közösség számunkra? Hogyan tudnánk mi is részt venni jobban egyházunk életében, van-e ránk szükség, és ha igen, hol, miben?

Minden este egy-egy csoport mutatkozhatott be. A mi csoportunk bemutatkozására szerdán került sor, amikor a fiataljaink egy színdarab keretében eljátszották a székely Dózsa György életének főbb mozzanatait.  500 éve, hogy kivégezték Dózsa Györgyöt, éppen ezért az előadásunkkal tiszteletünket fejeztük ki előtte. Az előadásnak a végkicsengése az volt, hogy bár látszólag veszített, amikor fejére húzták a tüzes koronát, az eszme, amit ő képviselt és amiért harcolt, tovább él, és tovább is kell hogy éljen a fiakban és unokákban (Ady Endre: Dózsa György unokája vagyok én). Előadásunk záróakkordjaként egy bennünket érintő igazságtalanságra szerettük volna felhívni az ott lévők figyelmét azzal, hogy Wass Albert-köteteket emeltünk a magasba, üzenve a világnak, nem értünk egyet azzal, hogy a román hatalom elkobozza Wass Albert köteteit és szobrait.

Győztes hírességek is eljöttek a találkozóra. Szerdán a felvidéken élő Vadkerti Imre előadóművész tartott koncertet, aki 2007-ben a Magyar Televízió Társulat című műsorában, a megmérettetés során Koppány szerepét nyerte el a 25 éves jubileumi István, a király rockopera előadásában. Pénteken fórumbeszélgetés volt, melyre három „győztest” hívtak meg, akik saját karrierjükből kifolyólag fontos és hasznos tanácsokat osztottak a fiataloknak. Az egyik Borhi Zsombor kétszeres felnőtt világbajnok, Európa-bajnok, főiskolai világbajnok kajakozó volt, a második Jákob János protestáns tábori püspök, a harmadik pedig az erdélyi származású Kacsó Csaba befutott vállalkozó és cégtulajdonos volt.

Természetesen a szórakozásnak is helye volt. Az egy hét alatt a napi fürdőzések, sportesemények, a keszthelyi kirándulások mellett két este is volt „buli” szervezve a fiataloknak, ahol a maguk módján szórakozhattak. Fociban a második helyet érték el a székelyek. Incze Arnold rajzversenyben, Fadgyas Bálint pedig a fotóversenyen lett az első.

Mint minden évben, most is szeretnénk megköszönni a lelkes támogatóinknak azt, hogy akár üzemanyaggal, akár anyagiakkal támogatták gyülekezetünk fiataljait, hogy eljussanak erre az alkalomra, ahol a saját beszámolóik szerint is egy felejthetetlen élményben volt részük. Megköszönjük a segítségét a Vártemplomi Egyházközség vezetőségének, Benke Gyulának, Dr. Dán Andrásnak, Gál József Attilának, Kiss Istvánnak, Olosz Gergelynek, özv. Száraz Bélánénak, Siklódi Tímeának és Váncsa Szilviának, valamint az Arix, Bertikrisz, Conico, Dreiconf, Fit Speed, Hajno, LRO, Mimy Zup, Modern House, Pro Sana, Tega és Valdek cégeknek.

 

Mi egy vérből valók vagyunk

  

 

Számomra a balatoni tábor életem nyarainak nyara, s az a hét, amit ott eltöltünk, egy kötetnyi élményt és érzelmet hagy maga után.

Sokan nem értik, hogy miért lehet olyan nagy dolog egy ilyen tábor a lelkünknek, vagy azt, hogy miért vagyunk képesek órákat áradozni róla, amikor találkozunk itthoni barátainkkal. Az igazság az, hogy megértem őket. Csak az érzi igazán azt a légkört, azt a környezetet, aki részt vett már benne.

Ami a kötött programokat illeti, egy sem volt olyan, hogy úgy menjünk ki egy előadásról vagy csoportmegbeszélésről, hogy ne gondolkodtatott volna el abban valami. Azok a hasznos tanácsok és hitet megerősítő gondolatok, amiket ott hallunk, egy jó időre feltöltenek, és egy életre tanítanak.

A hétfő este meg a keddi nap hamar eltelt, valójában fel sem fogtuk, hogy ott vagyunk. A szerdai nap a „miénk” volt, az étkezésnél való segítséget, a szerda estét valahogy nagyon magaménak érzem. A bemutatkozásunknak sok csúcspontja volt, és mikor 300 ember tekintete rád szegeződik, minden figyelmük a tiéd, és a végén vastapsban törnek ki... az az érzés felbecsülhetetlen! Az utána lévő buli már csak hab volt a tortán. A csütörtök este, Kárpátalja bemutatkozása, az ottani háború rémisztő képei és tényei egyszerűen sokkoltak – talán mondhatom úgy – mindenkit. Könnyek közt ülve vártuk aztán Vadkerti Imre előadását, ami csak még nagyobb hatást tett ránk, amint énekelte az „az ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág” és a „Mi egy vérből valók vagyunk” sorokat. A péntek esti bemutatkozás és előadás után egy búcsúbuli volt, ami jól sikerült. A szombatunk csendben és kissé lehangoltan telt, mert tudtuk, hogy másnap haza kell jönnünk. Vasárnap az úrvacsora után mindenki szomorúan ment ebédelni, majd csomagolni, mert indulnunk kellett. A legrosszabb érzés az elválás! Aztán 2 óra körül mégis elhagyta az autóbusz a tábor helyét, jött a hosszú utazás. Hazaérve minden olyan idegennek tűnt… igen, mert hiányzott minden a táborból.

Idén sikerült még jobban összekovácsolódnunk kinti testvéreinkkel, és hiszem, hogy életre szóló barátságokat alapoztunk meg. Remélem, hogy a jövő évben is mehetünk majd a táborba, és még jobban megismerhetjük felebarátainkat.

Összegezve a hetet: a reggeli, kábultan végigült áhítatok, dobolva énekelt énekek, mosolyok, ölelések – nagyon hiányoznak. Hiányzik az ottani nyugodt légkör, és majdnem hihetetlen, egy évet kell várnunk arra, hogy ismét átélhessük ezt a megmagyarázhatatlan érzést. Én csak annyit mondhatok: köszönöm, hogy ott lehettem!

László Andrea

 

BALATONFENYVESI FELISMERÉS

 

Ha egy szóban kellene összegeznem az érzést, amit ettől az egy héttől kaptam, akkor az a szó a „felismerés” lenne. Olyan érzéseket ismertem fel magamban, amikről nem is tudtam, hogy léteznek, és ha léteztek is, nem ilyen erővel, intenzitással, az bizonyos. Ezt az érzést bennem elsősorban Kárpátalja bemutatkozása váltotta ki, és a hét eseményeivel egyre fokozódott bennem. Mintha a kárpátaljai magyarok helyzete megnyitott volna bennem egy kiskaput, amin át egész héten csurogtak, folytak, majd özönlöttek az érzések.

Az empátia eddig is részem volt. Együttérző ember vagyok, de sohasem fogom elfelejteni azt az intenzitást, amit akkor este éreztem a bemutatkozáson. Sok háborúról hallunk életünk során, s olyankor beleborzongunk. Ám ennyire közelinek soha nem éreztem még. Félelem, iszonyat, sajnálat, hatalmas szeretet keveredése volt bennem és a tehetetlenség érzete, hogy semmit nem tehetek. Akkor este sok mindent átértékeltem. Ez után az este után mindent másképp láttam. Az embereket magam körül. Erősebb volt a szeretet bennem, és erősebb volt a bűntudat is, de imával leküzdöttem, és minden emberi érzés elhatalmasodott rajtam. Másképp éltem meg ezt a tábort, mint az összes többit. Ez a tábor más értékrendet mutatott nekem, és ezután is ebben akarok élni. Köszönöm az Úrnak, a kárpátaljai magyaroknak, a kaposvári szervezőségnek, Zsoltnak és az IkeVárnak, hogy ott lehettem.

Pál Ágnes Izabella

 

A LEGSZEBB MONDAT

 

Amikor először megpillantottam a balatoni csoportot, akkor nagyon elcsodálkoztam: egyrészt, mert mind nagyobbak voltak nálam, másrészt pedig mert nem a „Facebook” világában nőttek fel. Akkor még nem tudtam, hogy ez jó vagy rossz.

Már az első nap után rájöttem, hogy sokkal jobban fog telni a tábor, mint ahogy előre elképzeltem. Sőt, életem legjobb tábora volt.

Nagyon örülök, hogy elmehettem ebbe a táborba, mert új embereket ismertem meg, és mert ez nem egy olyan tábor, ahová akárki csak úgy elmehet.

Ezelőtt egy évvel, amikor elkezdtem járni kátéra, akkor sosem úgy indultam, hogy „Ez az, végre káté!”, hanem úgy, hogy „Jaj, már megint káté!”. Ez idéntől más lesz. S hogy mi változtatott a hozzáállásomon? A balatonfenyvesi tábor… Ahol láttam, hogy rengeteg velem egykorú, nagyobb vagy kisebb gyerek azért jön el ebbe a táborba, mert szeretne Istenről többet tudni… És ez jó dolog.

Amikor hazajöttem a táborból, a barátnőmnek meséltem az élményeimről, és csak meséltem, meséltem… s rájöttem, órákig tudnék mesélni! Le kellett állítania, hogy szóhoz jusson.

Szóval köszönöm, hogy elmehettem ebbe a táborba. Tényleg életem legfelejthetetlenebb tábora volt: minden szép volt, nagyon jól telt. Mindenki nagyon kedves volt, és nem volt szükség internetre sem ahhoz, hogy barátokat találjunk. Remélem, még elmehetek ilyen táborba.

A legszebb mondat, amit azon a héten tanultam: „Mi egy vérből valók vagyunk ”.

 

Babos Anna