„Annás és Kajafás főpapok idején szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.Ő pedig bejárta a Jordán egész környékét, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogyan meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében: "Kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává: és meglátja minden halandó az Isten szabadítását.” (Lk 3,2-6)
Adventi időbe érkezve ez a négy hét karácsony előtt arra szolgál, hogy lélekben karácsony felé forduljunk. Tapasztaljuk, hogy a világ ezt a lépést már megtette a maga módján: az üzleti kirakatok díszesen pompáznak, reklámlapok, felhívások által hívogatják a vásárlókat. Ha az anyagiak és az idő megengedi, akkor az emberek készülnek is: kinek mit vegyünk ajándékba, kinek kell üdvözlőlapot küldeni, kit kell meghívni, kihez kell elmenni.
A fent leírt Igében Keresztelő János a legfontosabbra hívja fel a hallgatóság figyelmét. Amit belekiált ebbe a mi sivár lelki pusztánkba, a legfontosabb kell hogy legyen a mi készülődéseinkből: „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit”. Méltón csak az készül fel a Karácsonyi Király, a béke Fejedelme, a Megváltó fogadására, aki megteszi mindazt, amit az ige üzen, amire a mi Mennyei Atyánk tanít.
Miért kell ma az Úrnak útját készíteni? Azért, hogy megérkezhessen hozzánk – személy szerint hozzád, szívedbe, lelkedbe, értelmedbe. Csak ezáltal születik újjá az életed, és ez csak ott lehetséges, ahol Krisztus jelen van. Annyi minden elrejti Őt előlünk: 2000 év távolsága, a tér, az idő, a bűn, a lázadás, a róla való megfeledkezés, a bizalmatlanság, a kételkedés, a lelki válság és a valóság. Ezért kell neki ismét utat készíteni, hogy olyan élethelyzetekből kiszabadítson, melyekből a magad erejéből nincs lehetőséged kiszabadulni.
Hogyan kell azt az utat készíteni? Minden hegy és halom el legyen hordva, meg legyen alacsonyítva. Út csak úgy épülhet, ha a magaslatok alábbszállanak. Ez azt jelenti, hogy le kell szállnunk a magaslatainkról, a gőgös modernségünkből, amikor azt hisszük, hogy mindent meg tudunk oldani, minden a kezünkben van, mindenre képesek vagyunk, nincs szükségünk Istenre, mi elegek vagyunk önmagunknak. Aztán nemcsak a gőgös modernségünkről kell alábbszállnunk, hanem a tévhitek magaslatairól is: tanultabbak, műveltebbek vagyunk, mi jobban tudjuk, milyen utat válasszunk, mi szabad lelkek vagyunk (és hová vezet ez a nagy liberalizmus?). Pásztorok és királyok tanítanak bennünket a hogyanra: meghajtották fejüket a Király, a Megváltó előtt. Isten tehát arra akar indítani, gondold át, milyen magaslatokat kell ledöntened, hogy találkozz vele. Igénkben az is benne van, hogy nemcsak a hegyeknek, halmoknak kell alábbszállniuk, hanem a völgyeknek is be kell töltődniük, hogy a szakadékokat áthidalva egy szinten legyenek. A völgy az az életmélység, amiben élünk: a 23. zsoltár szavaival élve ez a halál árnyékának a völgye.
De hány és hány mélység van az életünkben, mely mélységekbe belezuhanhatunk! Ne engedd, hogy a völgy mélysége végleg aláhúzzon. Innen már csak Isten tud felemelni. Nézz arra, aki jön – Ő nyújtja ki kezét a béna, a sánta beteg felé, s azt mondja, JÁRJ!
Ki az, akit várunk? Istennek Fia. Ő szeretne jönni ma is feléd, ezért kér meg téged, készítsd az utat, hogy találkozz a te Szabadítóddal, és Vele együtt megérkezz az úton az örök élet honába. Ámen.
Dezső András