5. Bárcsak olyan volnék..
| 
5. „Bárcsak olyan volnék, mint a hajdani hónapokban!” (Jób 29,2)
elmélkedések időseknek
Kicsi gyermekkoromból van egy nagyon halvány emlékem. Egy külvárosi bérház földszintjén laktunk. Az utcai rész mellé ragasztott udvari, féltetős épületben lakott egy idős házaspár, és valamelyikük anyja. A mama szinte egész nap – ha az idő engedte – kint ült az eresz alatt. Szemét lecsukva, botját hüvelyk- és mutatóujja közé fogva pörgette. Egyszer megkérdeztem: - Mit tetszik csinálni, Franciska néni? – Olyan kicsinek látom magamat, mint te vagy most – felelte békés, gyermeki mosollyal.
Az már velem is megtörtént, hogy álmomban újra ifjúnak láttam magam, és még egyszer, immár tudatosabban éltem át, a képzelet szárnyain lebegve, az elmúltakat.
Való igaz, hogy az öregedő ember gyakran idézi föl az ifjúkori eseményeit. Vannak szép emlékek, melyek megfényesítik a jelent is. Vannak emlékek, melyeket megszépített az elmúlt idő. Lehetnek múltbeli sikerek, amik segítenek elhordozni a mostani kudarcokat. A régi álmok jövőt varázsolnak az egyre kilátástalanabbnak látszó jelen elé. Aki megcsúnyult, s erőtlen, az újra szépnek és erősnek látja magát.
Veszélyessé csak akkor válik, ha nem tudunk kilépni többé ebből az álomvilágból. Hasonló a gyógyszerhez: ha jól használom, segít, ha túlzásba viszem: megmérgezheti az életemet.
„Gondolkozom a régi napokon, a hajdani esztendőkön” – olvassuk Ászáf zsoltárában (77,6). De ezt ő úgy teszi, ahogy folytatja: „Emlékszem az Úr tetteire, visszagondolok hajdani csodáira” (12.v.). Ha csak magamat állítom emlékezésem középpontjába, úgy megtörténhet, hogy egyre mélyebb lesz a szakadék, egyre áthidalhatatlanabb a távolság a tegnap és a ma között. Környezetem nem élte, vagy nem úgy élte át, ahogy én. S minél többet beszélek a felidézett múltról, annál unalmasabbá válok, ők pedig egyre türelmetlenebbül utasítják el maguktól az én világomat. Az én múltamban más osztozni nem tud igazán.
De míg Isten tetteire emlékszem, és én is azt mondom: „Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni” (Zsolt 40,6), akkor olyan új ének adatik így számba, a mi Istenünk dicsérete, amit mások hallva, maguk is bízni kezdenek Istenben.
Istenem, köszönöm mindazt, amit értem és velem tettél. Köszönöm Neked ifjabb korom minden szép emlékét, sikereit, hogy boldog is lehettem.
Köszönöm azokat is, akiket mellém adtál, a szűkebb családi kört, de a barátokat, ismerősöket s a munkatársaimat is. Köszönöm, hogy Téged megismerhettelek. Köszönöm türelmes, megbocsátó és elhordozó szeretetedet. Bizony sok keserűséget és csalódást okoztam Neked is, az embereknek is. Nem voltam sem olyan jó, sem olyan tévedhetetlen, amilyennek hittem magam. Gyakran látom szebbnek a múltat, mint amilyen valójában volt. Talán éppen ezért nem veszem észre azt a jót és szépet, ami most vesz körül. Gyakran vagyok elégedetlen és türelmetlen. Ebben is távollátóvá lettem, mint az öregek gyakran. Adj nekem lelki szemüveget, hogy közelre is jobban lássak. Ámen.
írta Tegez Lajos